Nincs
félelmetesebb lélekérzés, mint elveszíteni az utat, amin bensőnk járt,
hátrapillantva nem meglátni a lábnyomokat, melyek odavezettek, ahol most
állunk. Nincs kiszolgáltatottabb gondolat, mint a feleslegesség érzése, hogy
felszálltunk valaki érzéseiből, mintha nem is lettünk volna, és nincs magányosabb
érzés annál, amikor nincs felelet... és hiányzik a párhuzamos lélekút, az
összefonódott érzelmi kirakó, ami itt van bennem, most is... és félve várakozom
az ódon útjelző tábla alatt, hátha eltalálsz hozzám, újra...
Moha
A reménység naponta szüli meg - a majd talán ma érzéseit - , mert szükség van rá ahhoz, hogy legyen miért felnyitni a szemünk. Nyitott tenyerünk válaszra vár.
VálaszTörlésA remény az örök ikertestvér bennünk, az árnyék, ami les ránk, de minden ártó szándék nélkül, "csak" azért, hogy a megfelelő időben minket átölelve oltalmazzon és tovább segítsen minket a lélekúton, amin haladunk...
VálaszTörlés