Egyetlen szavammal váltam pőre valósággá előtted, igazamat adtam a sóhajban, amivel kimondtam Neked, nem egyszer, hogy szeretlek... és maradtam ugyanaz, ahogy elhajlott ágak koronát fontak fejedre  a hópelyhek súlya alatt, vagy sötétlő felhőket szakított át a szivárvány száz-színű mosolya, és csilingelésekor a tavaszi gyöngyvirág gyermeki hangjának, vagy őszi avar reccsenő szonettjein táncoló hozzád-vágyakozásnak... mindenkor önmagam voltam, tündérmesék nélkül.

Moha