2014. november 27., csütörtök

Helen Keller: Csöndes, sötét világom (egy siket-néma-vak leány önéletírása)

A múzeumok és műcsarnokok is sok mulatságot és inspirációt nyújtanak. Sokak furcsának találhatják, hogy kézzel élvezni lehessen a hideg márvány szépségét, kifejezését anélkül, hogy a látást segítségül hívhatnánk; és mégis tény, hogy én a nagy szoborművek szépségéből valóságos élvezetet tudok meríteni. Mikor ujjaimat végigviszem a vonalakon és görbületeken, fölfedezem azt a gondolatot és érzelmet, amelyet a művész lehelt belé. Az istenek és hősök arcán éppúgy fölfedezem a gyűlöletet, bátorságot és szeretetet, mint az élő arcon, ha módomban áll megtapintani. A Diana mozdulatán megérzem az erdő szabadságát és kedvességét és azt a szellemet, amely meg­szelídíti az oroszlánt és lecsillapítja a legvadabb szenvedélyt is. Az én lelkem gyönyö­rűséggel telik el a Vénusz nyugodtságán és bájos hajlásain. A Barré-féle bronzszobrokról ki tudom olvasni a művész titkait.
dr.Boros György ford.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése