Csillogásod
magamban feledtem,
mint elhullott tollpihe, úgy lebeg.
Csak visszhangozlak,
belül rekedtem,
kacajod még homlokomon rezeg.
Az erdők is figyelve susognak,
a
csönd halkan felporzik mögöttem.
Odvas fákról árnyékok zuhognak,
és koppannak
ezerre-törötten.
Fönt tornyot építenek a felhők,
fehéren izzó csipkés falakat.
A fákon bársonyos levél-szeplők
siratják az égbe szállt nyarakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése