Téged
fest felhők ecsetje az égre
és téged remeg szívem délibábja.
Arcodat rajzolja a
tó hulláma kékre,
tavirózsák árnyékot hajolnak föléje,
őrizlek, mint világom
csodája.
A zivatar cseppjei téged ragyognak,
belesuttogtad szellőimbe magad.
Vállamon fényeid egymásba karolnak,
tócsáidon gondolataim rohannak,
lelkemben
szitáló csepped megárad.
Alázuhogsz rajtam, mint fénylő vízesés,
szemedet
rajzolja permetek szivárványa.
Lassú patakká szelídült rohanó szédülés,
avarszőnyegbe bújt varázsos lüktetés,
nap-csók vöröslik hajadon alábukva.
Énem
aszfaltjába olvadt könnyű lábnyomod,
lelkemen sétálnak ringó lépteid.
Madarak
álmodják homlokomra dalod,
fészek-puhára sodorják lélek-udvarod,
virágot
bontanak szívemben szépeid’.
Reppenő lepkeszárny zenéli szívedet,
bennem
felragyog hímporok valósága.
Ösvényeimben rejted virágzó léptedet,
erdőim
visszhangozzák dalokban kedvedet,
föléd hajolva óv lelkem minden ága.
Világomban rejtélyes, szép valóság lettél,
bevésődött egeimbe felhőnyi képed.
Mindenembe sajgón beleszülettél,
kékfestő egemben magasra repültél,
dajkáló
álom-tükörben őrzöm képed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése