Nélküled
alig csak sóhajnyit éltem.
Lebegtem maroknyi, cifra szélben.
Vánszorgó,
láng-járta szép pillanat,
mikor kigondoltad sorsomnak magad.
Nélküled megint a
percekre égek,
lobos lángok parazsán lépek.
Ajkamra fényesednek a szavak,
megkopott keretű szívzörej-nyarak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése