...tudod, eljön a perc, mikor az elfogadhatatlan végleg legyőz, amikor feladod az észérvek öngyilkos meneteléseit, és a vesztes csatatér közepére rogyva imádkozol azért, amit magaddal hoztál elgyengült szívedben...nem szabdalod, nem vérezteted, hiszen enyhe vörös pírja már nem pulzálja a megnyugvás ütemeit, csak leteszi a fegyvert és tenyerébe nesztelen szavakkal rajzol tovarohanó életvonalat a megadás...rálehelem minden ujjam egymásra szorító fehérségébe, amit sosem mondhattam, ami meghallgatatlanul mélyült el bennem és ágyazta magát szótalan vánkosba...most szemfedelet hajt rá a Jóisten egyetlen mosolya...

Moha